Látogatók
2018. július 18. és 22. között harmadik alkalommal, a zalaegerszegi Zala Zone Járműipari Tesztpályán rendezzük meg a Formula Student East nemzetközi konstrukciós versenyt, amelyen 19 ország 60 csapata vesz részt saját fejlesztésű, belsőégésű és elektromos járművekkel, az idei év újdonságaként az önvezető autók is bemutatkoznak a rendezvényen.
A Formula Student East mind az öt versenynapja nyitva áll a látogatók előtt, belépőjegyek a bejáratnál található Ticket Centerben vásárolhatók
Napijegy: 3000 Ft
Napijegy Zala Megye Kártyával: 1000 Ft
A FORMULA STUDENT MOZGALOM
A versenysorozatot 1981-ben a tengerentúlon hozták létre a mérnöki és gazdasági tanulmányokat folytató diákok számára, hogy egy olyan formula versenyautót konstruáljanak, amelyet nem csupán megépítenek, de a piaci bevezetésére vonatkozó koncepcióját is elkészíti k. Egy ilyen életszerű projekt egész éves munkát, kitartást, innovatív hozzáállást, elméleti és gyakorlatorientált felkészülést követel a csapatok tagjaitól. A Formula Student tehát kipróbált, agilis szakembereket nevel, ebből pedig a mozgalmat támogató iparvállalatok is profitálnak.
FORMULA STUDENT EAST
A Formula Student East-et 2016-ban olyan volt mérnökhallgatók hívták életre, akik korábban versenyzőként és szervezőként is kipróbálták magukat a Formula Student világában, így közel egy évtizedes tapasztalattal és nemzetközi kapcsolatokkal bírnak a szervezés és a lebonyolítás terén. Az FS East és a szervezők célja a kezdetektől fogva egy olyan szakmai verseny megvalósítása, amely az oktatási szempontokat tartja szem előtt és elősegíti a csapatok további fejlődését. Ennek az elkötelezett ségnek az eredménye, hogy 2016-ban - az FS történetében elsőként - a Formula Student East eredményei rögtön az első szezont követően felkerültek a mozgalom világranglistájára, 2017-ben pedig az FS East a legmagasabb versenyképességi értékkel szerepelt rajta. Mindez a magas szakmai és műszaki színvonal mellett az elsőszámú európai csapatok részvételének is köszönhető.
ÖNVEZETŐ AUTÓK ZALAEGERSZEGEN
Az FS East fejlődésében az autóipari innovációk integrálásának jelentős szerepe van, 2018-tól a világszerte is újdonságnak számító driverless, azaz vezető nélküli autók kategóriájában is nevezhettek a csapatok a már eddig megszokott két kategória (belsőégésű motoros autók, elektromos autók) mellett. Az autonóm közlekedés fejlesztésének beemelése a verseny - és így a mozgalom programjába - egy olyan előremutató, innovatív elem lesz, amely karakteresen fogja átalakítani a versenysorozat profilját. A 2018-as rendezvény Magyarország új, MEGA-beruházásának területén, a zalaegerszegi Járműipari Tesztpályán valósul meg, amely ideális és egyedülálló helyszínt biztosít az FS East számára, hiszen a hagyományos járművek versenyszámainak lebonyolítása mellett az önvezető autók megmérettetéséhez is biztonságos környezetet, megfelelő infrastruktúrát teremt.
2018-BAN 19 ORSZÁG 60 CSAPATA VERSENYEZ
A világszervezet által meghatározott növekedési ütemet követve idén 60 csapatnak volt lehetősége arra, hogy az FS East indulói közé kerüljön, erre a 60 helyre összesen 217 csapat igyekezett bejutni 35 országból – Ausztrália kivételével a világ minden kontinenséről, ez 3,5-szeres túljelentkezést jelent. A regisztrációs listán ezúttal is megtalálhatók Európa legjobb csapatai - többen visszatérő versenyzőként -, így a 2018-as szezonban is erős mezőny érkezik Magyarországra. Az FS East emellett kiemelten kezeli a kelet-európai régióból érkező csapatok részvételét, számukra a szervezők fi x helyeket tartanak fenn, a regisztrációs folyamat eredményeként végül 23-an kerültek be. Az idei FS Easten részt vevő négy magyar induló közt ott van a BME Formula Racing Team elektromos és vezető nélküli kategóriában versenyző csapata, valamint az Arrabona Racing Team és a Formula Racing Miskolc is.